Ugrás a fő tartalomra

A DÁN TRIANON ÜZENETE



A következő  párhuzamban csak a tragédiaként megélt események hasonlóak a dán és a magyar történelemben, de ami utánuk  következett- a szerencsétlenség feldolgozása- másképpen történt a két nép esetében és ez meghatározta  jövőjüket is....

Dánia legalább akkora területi veszteségeket szenvedett a történelem folyamán, mint Magyarország. Ezek a veszteségek évszázadokon keresztül következtek be. Az 1800-as években elcsatolt hercegségek elvesztése  azonban ugyanolyan sokkot váltott ki Dániában, mint Trianon a magyarságnál.

A dán tragédia azonban egészen másképpen hagyott nyomot a dánságban, mint Trianon a magyarságban. A dánok úgy dolgozták fel ezt a tragédiát, hogy átélték a fájdalmat, megválaszolták a kérdéseket, levonták a következtetéseket és megerősödve léptek tovább egy modern nemzeti lét felé. 

Ebben a Megváltásban nekünk magyaroknak sosem volt részünk. Hogy mennyire így van ez, gyermekkoromban magam is megtapasztaltam, hiszen Sátoraljaújhelyiként egészen különleges viszony fűzi az embert a romláshoz és a nyomában járó hiányérzethez . Felnőni egy valaha nagyszerű, monarchiabeli városban, amely Trianon óta fokozatosan pusztul egy egész életre kiható, különös érzés.

Ahhoz, hogy példázatomat teljességében be tudjam mutatni, egy kis bevezetést adnék a dán történelembe.
1848-ban a vértelen polgári forradalmat véres polgárháború követte.
Koppenhágában az Istenadta nép képviselői a forradalmi helyzethez képest a legudvariasabban megkérték a királyt, Orla Lehmann ( jogász, politikus ) vezetésével, hogy fogadja el követeléseiket, amelyeket előzőleg a Casino-színházban már megfogalmaztak egy gyűlésen. Kérésüket az alkalomhoz illően, udvarias köntösbe burkolt fenyegetéssel zárták: "megkérjük Felségedet, hogy ne űzze népét olyan önvédelmi tettekbe, amelyeket a kétségbeesés diktál".

A királynak azonban eszében sem volt népét a kétségbeesésbe hajszolnia, VII. Frederik most végre összeszedte magát szerény képességeihez mérten és fellépésével meghódította a szíveket: elmondta, hogy a régi kormányt már fel is oszlatta és biztosította népét arról, hogy igazi vezetőjük lesz szabadságban és becsületben.
A legfőbb hatalmat birtokló személyt még akkor is körülveszi egyfajta ünnepélyes legkör, ha az illető tökkelütött, márpedig VII. Frederik nem volt teljesen reménytelen eset ilyen szempontból, és a jól megválasztott szavak és személyének mágiája hatottak: sikerült végre felmutatnia valamiféle személyes varázst és népe boldogan vette tudomásul, hogy királya szereti és igaz vezetőjük kíván lenni. 
A jó nép sem kívánt adósa maradni és viszonzásképpen rajongani kezdett a királyért. Nem kis teljesítmény volt ez egy alkalmatlan királytól, aki annyira nem tudott és nem is akart uralkodni, hogy annak örült a legjobban, hogy hatalma látványos csökkenése következtében ezentúl már nyugodtan alhatott sokáig reggelente.

A nép azonban nem csak új kormányt, hanem az ébredező nagy nemzeti nekibuzdulásban közös alkotmányt is szeretett volna a Dániához tartozó hercegségekkel, ( Slesvig, Holsten és Lauenborg ). A hercegségek viszont nem kívánták ezt, sokkal nagyobb közösséget éreztek egymással, mint Dániával. Dánia lakosságának több, mint harmada német ajkú volt akik nagyrészt a hercegségekben, Slesvigben, Holstenben és Lauenborgban éltek. A polgárság itt általában német-, míg a parasztság hagyományosan dán érzelmű volt. Ez a három régió tette ki az ország gazdasági erejének egyharmadát. A nacionalizmus a napóleoni háborúk után mind a két részről nőtt. A dán nemzeti- liberálisok a határt szerették volna az Ejder-folyónál látni és Slesviget be akarták olvasztani egy új, szabad alkotmányú dán nemzeti államba, míg Holsten csatlakozhatott volna a német szövetséghez.

A koppenhágai kormányváltást rebelliónak tekintették a hercegségekben, majd nyílt kenyértörésre került sor a dán és a német érzelmű nemzeti-liberálisok között, amely polgárháborúba torkolt. A hercegségek létrehoztak egy kormányt, amely feladatának tekintette, hogy megvédje a hercegségeket az új kormány támadásaitól és egy hároméves háborúnak nevezett időszak következett, amely a valaha vívott legnagyobb dán csatával végződött 1850 július 21-én Isted Hede-nél, ahol 40 ezer dán állt szemben 34 ezer slesvig-holstenivel, akiket már az őket támogató poroszok ekkor ( orosz nyomásra ) sorsukra hagytak. Ott volt viszont sok német önkéntes a csatában, amely végül dán győzelemmel végződött, a hercegségek dán fennhatóság alatt maradtak azzal a kitétellel, hogy nem olvaszthatták be őket Dániába és egymással sem egyesülhettek.

Dánia ünnepelt, virágzott a nemzeti romantika, a hazatérő katonákat hősként ünnepelték, de ez a nép -különös módon- mégsem ekkor, ebben a fényes történelmi pillanatban találja meg modern önmagát. Ez csak akkor következett be, amikor mindent elveszítettek, amit ebben a hároméves polgárháborúban kivívtak. Ez a folyamat pedig az 1864-ben kitört, második slesvigi háborúval kezdődött el.

Felrúgva a nemzetközi egyezményeket 1863-ban Dánia mégis bekebelezte Slesviget a királyságba és ezzel az ország háborúba keveredett Poroszországgal és szövetségesével, Ausztriával.

Mivel ebben a háborúban Ausztria is résztvett, ezért erről elég szép számú magyar nyelvű forrást is találunk, mivel magyar ezredek is harcoltak. Nem önszántukból és jókedvükből persze, hiszen az osztrák-magyar kiegyezés előtt vagyunk még időben, a magyarok valószínűleg a hátuk közepére sem kívánták az egész slesvigi konfliktust, amely egy olyan játszma volt, amelyben a porosz miniszterelnök Otto von Bismarck osztotta és keverte a lapokat, Slesvig és Holsten ügyénél fontosabb politikai érdekeinek megfelelően.

Katonailag Dánia nem volt megfelelően felkészülve a háborúra. A védelmi rendszer korszerűtlen volt, kevés volt a tiszt és Dannevirke-nél, ahol meg kellett volna állítani az ellenséget mindössze 40 ezer embert sikerült fegyverbe állítani. Poroszország és Ausztria túlerőben volt. A tragédiát már szinte előre lehetett látni és a katasztrofális vereség be is következett.

Ez a háború mindent megváltoztatott az országban. Herman Bangs egy 1887-es regényében ezt írja: " mi mindannyian, akik ott voltunk, elvesztettünk láthatatlanul egy kezünket, vagy lábunkat és azóta nyomorékok vagyunk, akik sohasem tudták pótolni a vérveszteséget. "

Bár a dán flotta elég sikeresen vette az akadályt, és Helgoland-nál győzelmet aratott, ( legalábbis a dán történészek szerint, a másik oldal szerint ők győztek ), de ez még tapasznak is kevés volt a sebre, amely teljesen kivéreztette az országot. A Bécsi béke megkötésével Dánia hivatalosan is elvesztette a háborút és búcsút mondhatott a hercegségeknek, az új határt a Kongeå pataknál jelölték ki és ott is maradt egészen 1920-ig.
Hogyan lehet túlélni egy ekkora tragédiát?

Dánia soha többet nem nyúlt fegyverhez az ország területén kívül egészen az 1999-es Nato-féle koszovói bombázásig. Bár az ország vesztett már el nagy területeket az évszázadok folyamán, de az a zsugorodás hosszú ideig tartott és talán ezért nem fájt annyira, mint ez a vereség. 

Emberi számítások szerint ennek az újabb, sokkoló területi veszteségnek katasztrofális következményekkel kellett volna járnia, ám pontosan az ellenkezője következett be, hosszú távon megerősítette Dániát, mert tragikus kimenetelével elindította azt a folyamatot, amely során kialakult a modern dán szellemiség. 
Hogyan lehetséges ez?

A háború után megszületett az új jelszó, amely szerint ami kinn ( értsd: az ország határán kívül ) elveszett, azt belül kell megnyerni. Felébredt az igény, hogy leszámolva a nemzeti romantika idealizmusával, amelyet amúgy is a háború egyik szellemi okának tekintettek a fiatalok, a tettek mezejére lépve megküzdjenek a dánok a vereség bénító érzésével és összefogjanak, hogy rácáfoljanak a történelemre, amely csődtömegnek kívánta nyilvánítani őket.

A vereség ellensúlyozására egy szellemi mozgalom jött létre, amely népfőiskolákat teremtett, egyesületeket és gazdasági társulásokat, szövetkezeteket hozott létre, olyanokat, amelyek eredményekben gondolkoztak, pl. abban, hogy Jylland kietlen földjeit termékennyé tegyék és a mocsarakat lecsapolják. Ennek eredményeképpen gyakorlatilag több földterületet nyertek, mint amit a háborúban elvesztettek.

Amikor a történelem látta, hogy nem tud elbánni ezzel a nemzettel, akkor maga is a pártjára állt. A tevékeny befelé fordulásnak ugyanis kimondottan kedvezett, hogy nem volt már szükség bonyolult kettős adminisztrációra ( németre is a dán mellett ) , a védővám eltörlésével már nem kellett annyira tartani a holsteni konkurenciától és a dán ipar, amely gazdasági kompenzációt is kapott a veszteségeiért erős fejlődésnek indult. 
Az ország tevékeny pályára állt, pezsgő szellemiség jellemzte. Elindult egy demokratizáló folyamat is, különösen a közép-parasztság kezdte hallatni a hangját és nem kellett már számolni a maradi hercegségi arisztokratákkal sem, akik a hercegségek leválásával megszűntek politikai tényező lenni. 
Megtörtént a hihetetlen: Dánia, miután elvesztette területének 40 százalékát talpra állt, elfelejtve az önsajnálatot felülemelkedett a tragédián. Ezzel pedig már körvonalazódik az a modern ország, amelyet jelenleg ismerünk.

Ez a dán történelmi példa különösen érdekes és fontos nekünk magyaroknak. Olyan mondanivalója van, amely elveti az önsajnálatot és felemel. Személyes szinten sokszor tapasztalja az ember, ha képes felülemelkedni az őt ért szerencsétlenségen és alkotó tevékenységbe fordítani keserűségét, hogy mire elkészül műve, a keserűséget felváltja a sikeres munka feletti öröm. A varázslat azonban, ha a csillagok úgy állnak az égen , mint a példából láthatjuk közösségi szinten is működik.

A Voltaire-féle mondásnak, mely szerint „műveljük meg kertjeinket "-nek nemcsak filozófiai értelmezése van tehát. A káoszon, az ésszerűség és a gondviselés hiányán, adott esetben még az igazságtalanságon is erőt vehetünk azzal, ha valóban a kezünkbe vesszük a kapát, akkor is, ha egyedül és akkor is, ha közösen tesszük.

Kívánom ezért, hogy mindenki vegye elő alkotókedvét, hogy néhány évtized múlva Magyarország sokkal boldogabb hely lehessen, még akkor is, ha mi azt már lehet, hogy nem fogjuk megélni.

Megjegyzések

  1. Sok magyar fátyolos tekintettel a távolba réved, és azt mondja: Ja, az Dánia! Ez nálunk nem működik... Én ezzel nem értek egyet, és azt vallom, MI nem akarunk így "működni", tudat alatt jól esik a sértettség. Igazságtételre vágyunk (természetesen azt is passzívan), ahelyett, hogy mi is megmutatnánk az erőnket (no nemcsak a plakátokon...), a tehetségünket, mint a dánok.
    Köszönöm, hogy ezt megosztotta velünk!

    VálaszTörlés
  2. Igen, szép lehetne az ország és senki sem akarna szerencsét próbálni minden más helyen. Ilyen gazdag országa nem soknak van. De amikor a meleg forrásokat is a dunába engedik és lehetetlenné van téve az állattenyésztés meg a dohányboltok is csak családok rokonainak vannak elosztva, addig nincs sok remény"pedig az viszamaradt a





    Nagyon megnézhetné magát aki a feltörö meleg vizet csak úgy beengedné a tengerbe, patakokba, mint Mo.-on csak úgy a dunába. De ez csak egy példa. Nincs összefogás rendesen emberi értékekkel.





    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése